Az Álom szellem...1.rész.

 Este 8 órakor értem haza a tánc óráról. Fáradt voltam. Az utóbbi próbák megterhelőek, a tánc vizsga miatt. Kemény szokott lenni, de élvezem. Addig is azt csinálhatom amit szeretek. Felmentem a szobámba, ledobtam a táskámat az ágy mellé, és a fürdőbe vettem az irányt. Lomhán dobtam izzadt ruháimat a földre, hajam kiengedtem, ami lassan terült szét vállamon.Beálltam a zuhanyzóba, és megindítottam a csapot. Elsőnek hideg, majd egyre melegebb víz folyt belőle. 3 percen át tusolhattam, majd kiszálltam és felvettem tiszta pizsamám, amit anyu az nap mosott ki. Fogat mostam, és elindultam az ágyam felé. Ölembe vettem a laptopomat, és le csekkoltam az eseményeket. Semmi új nincs ezen a Facebook-on sem, se a Twitter-en. Mindkettő kezd unalmas lenni. Félre tettem a gépemet, és álomra hajtottam a fejemet.

*Álom világ*
Újra itt vagyok. Megint ugyanaz a látvány van itt, mint ami a délutáni alvásomkor. És az az alak szintén közeledik. Félek tőle, most sötétebb alakban van. Kicsit ijesztő, ahogy egyre hangosabban hallom cipője hangját, ahogy a földre teszi lábát a síri csöndben. Rémisztő, de ez tetszik. Imádok félni mindentől. Vagy fél méterre állt meg tőlem, így nem csodálhattam gyönyörű barna szemeit.
-Szia szépség-köszönt rám.
-Mit keresel megint itt?-kérdeztem.
-Ahogy elmondtam már,. Te álmodsz velem, nem az én gondom.-gúnyolódott.
-De mégis hogyan? Soha nem láttalak még, és olyan embert sem ismertem sohasem, hogy Liam-magyaráztam.
-Hát..Itt vagyok-nevetett.
Nem válaszoltam. Csend volt. Csak a friss szellő hangját lehetett hallani. Csípőmre helyeztem a kezeim, és a kavicsokat kezdtem el rugdosni.
-És akkor, akárhányszor lefekszek aludni, te itt leszel,és veled fogok álmodni?-kérdeztem értelmetlenül.
-Ezt csak te tudhatod..-fordult el.
-Hány éves vagy?-mertem megkérdezni.
-Ez kicsit bizalmas nem?-kérdezett vissza.
Szemeim megforgattam majd válaszolni kezdtem.
-Ez az én álmom, legalább hadd tudjam már, hogy hány éves vagy.
-20-kuncogott.
-Imádsz nevetni, ugye?-mosolyogtam.
-Inkább, mint hogy szomorú legyek-vágott vissza.
-Végre egy olyan ember aki normálisan látja a világot..-mondtam majd elültem a kertben lévő kis padra és Liamen láttam ahogy oldalra és felfelé néz.-Valami baj van?-kérdeztem.
-Nem nincs..Csak nem voltál pontos..A fogalmazásodban.-ült le mellém.
-Mármint miben?-kérdeztem.
-Nem érdekes..Látod ott azt a hajót?-mutatott a távolba ahol vízesés található.
-Mi van vele? Az csak egy hajó.-mondtam.
-Nem egészen. Azon a hajón olyan emberek vannak, akik már nem élnek. Csak te ismerheted őket-magyarázta.
-Mi? Hogy már nem élnek? De azt hogyan?-értetlenkedtem, és ez neki is feltűnt.
-Azok az emberek, akiket elvesztettél, és hiányoznak neked, mind egy hajón vannak, hogy átszeljék a tengert. Olyanok is élnek rajta akikre te nem emlékszel, pedig találkoztál velük-halkult el.
Nem tudtam válaszolni. Reflex szerűen álltam fel, és indultam el a hajó irányába. Reményekkel indultam el, hátha találkozom azokkal akiket annyira szerettem és még mindig hiányoznak. Hallottam ahogy Liam is felállt, és követni kezdett. A hajót néztem, ami egyre távolodott, minél közelebb kerültem hozzá. Hirtelen megálltam.Hátra fordultam, és Liamet láttam aki az orra alatt mosolygott.
-Miért távolodik?-kérdeztem hangosan.
-Csak azok mehetnek fel a hajóra, akik már nem élnek. Te viszont élsz. Így neked tilos a bemenet-mondta.
-Te felmehetsz?-kérdeztem meg félve.
-Fel-halkult el.
Szemeim kikerekedtek, szavai hallatán. Szóval Liam egy halott ember.
-De nem egészen vagyok halott.-mondta.
-Mi vagy te akkor?-kérdeztem.
-Álom szellem.
-Álom mi?
-Álom szellem. Azoknak az emberek álmában jelenek meg, akik nem számítanak arra, hogy valami jó fog velük történni, a való életben. Ez úgymond egy hivatás. Nem hisznek benne az emberek, ahogy a Cupidókban, Angyalokban sem. Pedig mind létezik.
-Szóval szerinted én nem számítok arra, hogy valami jó fog velem történni?-akadtam meg ennél a mondatnál.
-Nem. Nálad más a helyzet. Te és bennem a közös a tánc. Ezért vagyok itt.-avatott be.
-Szóval táncos féleség vagy..-gondolkoztam el.
Felemeltem a fejem, de nem láttam álom szellememet. Eltűnt, mintha elnyelte volna a föld. Érdekes. Körül néztem, de semmit nem láttam, csak a hajót ahogy elment, és egy motorost aki éppen felém közeledik, és egyre gyorsabban.
-DANIELLE, DANIELLE-hallotam a kiabálást, és ahogy a motor fél centire volt tőlem fel keltem.

*Újra a valóságban*
-Dani, Danielle-rázott anyu.-Kelj fel kicsim. Fél 8 van-mondogatta.
Nyöszörögtem, majd pár perc múlva kimásztam az ágyból. Kényelmes öltözéket vettem fel, majd kimentem megmosakodni. Telefonom zúgása, miatt kirohantam a fürdőből, és néztem előlapját. Harry neve villant fel.
-10 perc és ott vagyok. Harry xx-küldött egy sms-t. Igyekeznem kell. Gyorsan bepakoltam a táskámba, majd reggelizni. Kirohantam a konyhába, ahol anyu és apu az asztalnál ült. Anya kuncogott, ahogy látta azt se tudom hol áll a fejem. Apa a napi újságot olvasta, eléggé elvont ember. Nem beszélek vele sokat. Régen sokat beszéltünk, de azóta "nagy" ember lett. Nem tudom anyu hogy bírja mellette. Elvettem a pultról az ebédem, táskába tettem, és elköszöntem a szüleimtől. Harry már kint állt fekete kocsijával. Beszálltam és elindultunk az iskolában.
-Hogy aludtál?-kérdezte a szokásosat.
-Érdekeset álmodtam..Te?-kérdeztem vissza.
-Gyorsan. Mit álmodtál?-érdeklődött.
-Álom szellem volt benne. Liamnek hívják, és azért volt az álmomban mert közös a hobbink. De ő már nem él, vagyis..ez bonyolult.Azt hiszem-halkultam el.
Harry nevetett kis mesésem.
-Akkor te is baromságot álmodtál-szólt hozzám.
-Ki még?-kérdeztem.
-A húgom. Em. Manókkal álmodott akik elrabolták. Én vigasztaltam meg, és elaludt velem-mosolygott.
-Régen láttam már.-sóhajtottam.
-A jövő héten lesz 4 éves. Gyere el a bulijára. Én csinálom-nevetett.
-Oh hát akkor mindenféleképpen.-nevettem.
Harry behajtott a sulihoz, leparkolt és elkezdődött egy újabb nap..

Prológus

 Sziasztok. A nevem Danielle Claire Peazer. 19 éves vagyok. A gimnáziumot ebben az évben fejezem be. Az utolsó év mindig megterhelő. Tánc iskolába járok így az érettségi mellet, tánc vizsgát is kell letenni. Tango, balett,hip-hop stílusú táncokból kell vizsgáznunk. Nekem a balett a kedvencem. Talán mert könnyedén mozgok, és kecsesen.

 Fél év közepe van. Legjobb barátom Harry, ma értem jön, és vele megyek suliba. Vele mindent megtudok beszélni. Barátnője van, de soha nem mutatta még be. Talán azért is mert egy igazi kaszanova.  Mindig van valakije, ami nem is baj inkább most élje ki magát és később alapítson családot mint most. Nekem volt már barátom, de most inkább a vizsgákra és a tanulásra, na meg a táncra koncentrálok. Már fel vagyok öltözve, már csak várok. Hajam lófarokba kötöttem és ahogy meghallottam telefonom csöngését, elindultam kifelé az ajtón. Harry autója állt kint, egy fekete range rover. Imádom a kocsiját. Persze ő Harry Styles, apja valami híres fiú bandában szerepelt még anno. Harry anyukája elmondása szerint, olyan mint az ő apja csak fiatalban. Ugyanez a csajozási mánia. Próbáltam megállítani ebben, de talán lehetetlen. Az iskolában Harry az egyik legjobb fiú táncos. Nagyon ügyesen táncol, és erős ami nem árthat. Izmai akármikor táncol megfeszülnek és a lehető legszebb látványt nyújtja. Sokan mondják, hogy járjak vele, de nekem nem jön be Harry. Legjobb barátok. Ő is arra az egyetemre készül ahova én. Így maradhatunk tovább barátok. Azt hiszem. 

Bezártam az ajtót, és beültem Harry hatalmas kocsijába.

-Szia Dan, hogy aludtál?-kérdezett.

-Egészen jól..És te?-kérdeztem vissza udvariasan.

-Nem rosszul-mondta és elindultunk a kocsival.

Hamar az iskolába értünk, Harry gyorsaságának köszönhetően. Leparkoltunk az egyik parkolóba, és bementünk a suliba. Első óra testnevelés volt, ami nem árt egy táncos iskolában. A tesi tanárunk nagyon kemény. Mr. Wilson az iskola legerősebb tanárja. A hatalmas udvaron 10 kör futással kezdünk mindig. Elég kemény, viszont nagyon rendes. Az osztály készen állt. Indultunk kifelé aza udvarra, amikor hirtelen belém állt a fájdalom. Pontosabban a fejemre. Le kellett ülnöm a padra, és hirtelen egy kép, jelent meg. Egy fiú fogott karjai között és véres volt alkarom. Mégis mi lehetett ez?
-Danielle, figyelj már-rázott Harry és ideges volt.
Felnéztem, de a kép és a fájdalom továbbra is a fejemben maradt.
-Mr. Wilson, Danielle nem jól van-üvöltött az egyik lány a testnevelés tanárnak, aki dühösen ballagott felénk.
-No mi bajod?-kérdezett.
Nem bírtam válaszolni, majdnem szét hasadt a fejem. Fájdalmas dolog, amikor ilyen történik.  Többször is megrázta a tanár a vállamat, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Helyette könnyes lett a szemem. Nem tudok beszélni, hangom elvileg még van.Bevittek az orvosi szobába, és ott töltöttem el első órámat. Megúsztam a reggeli testnevelés órát. Kiengedtek, így a második órára már be kell mennem. Kimentem az ajtó elé, és Harry jött oda szélsebesen.
-Hé mi történt? Jól vagy-kérdezgetett.
-Fáj-simogattam a fejemet.
-Mitől fájdult meg? Elég rosszul néztél ki..-mondta, mire vállat vontam, és a földet kezdtem nézni.-Dan, kérlek avass be.-könyörgött.
Nem válaszoltam. Nem ment. Talán elmondtam volna neki, ha nem csöngetnek be. Felálltam, és elindultam a biológia terembe, szerencsére még előbb bementem mint a tanárom.

***

Gyorsan próbáltam elhagyni az iskolát, mivel később még tánc órám lesz, és kihasználom azt a 2 óra hosszát a tanulásra addig. Gyorsan felszálltam a buszra még mielőtt Harry megtalált volna, és faggatózni kezdene. Haza mentem, és felrohantam a szobámba. Lefeküdtem az ágyra, és elővettem a felszerelésemet. Történelmet kezdtem el tanulni, de nem kellett sok, hogy bealudjak.
~Álom világban~
Nem tudom hol vagyok.. Egy zöld gyep, melynek illata mint a frissen levágott fű, kék ég, mint az óceán . A fűn egy háromszög alakú kis kert van. A közepén egy pad van, kavicsokkal körbe véve. Leültem rá, és mélyen beleszívtam a levegőbe. A távolba egy fiút láttam meg közeledni. Homályosan látok, de ahogy közeledik egyre élesebb kinézete. Magas termet, vékony alkat, félig kopasz haj, gyönyörű arc. Nem ismerem. Soha nem láttam még azelőtt. Hirtelen már teljes életnagyságban állt előttem. Szemei barnák, és valami gyönyörűségesek.
-Ki vagy?-kérdeztem halkan, remélve választ kapok.
-Liam.-kuncogott.
-Miért vagy itt?-kérdeztem.-Ismerlek?-tettem fel a kérdéseket.
-Talán nem szabad a fejedben lennem? Te álmodsz velem, ez csak is a te hibád.-nevetett hangosan-Ismerhetsz.-mondta.
Nem értettem. Mégis ha nem láttam még soha életemben, nem is hallottam róla, ilyen névről nem is tudtam, hogy létezik, akkor miért van itt?? Talán ha megkérdezném elmondaná.
-Miért vagy az álmomban, ha azt sem tudom ki vagy? Kérlek áruld el.-kérleltem.
-Táncos féleség vagy?-terelte kérdésemre a választ.
-Hé válaszolj-böktem oldalba.-Egyébként igen. De most te válaszolj.
-Én csak..-kezdte el, de valaki megrázott, és felébredtem.
~Újra a valóságban~
-Mi van már?-nyitottam ki a szemem.
-Azt hittem valami bajod van. Annyira mélyen aludtál..Anyukád megijedt, és felküldött-nézett a szemembe Harry aggódó tekintettel.
-Semmi bajom, csak aludtam. Olyat is kell néha nem?-flegmáztam.
-Sajnálom, én csak..-ismerős ez a mondat, az a Liam is pont így kezdte a mondatot.
-Oké mindegy nem érdekel. Hány óra van?-kérdeztem.
-Fél4, gondoltam mehetnénk együtt a táncra.-mosolygott, és segített felállni.
Elindultunk kifelé a nappaliba, anyunak szóltam, hogy megyek órára, és kimentünk a kocsihoz. Beindult a kocsi, és már ki is fordultunk a felhajtóról. Egész úton ezen az álmos dolgon gondolkoztam. Miért beszéltem vele? Ki ez? A kérdések csak úgy felmerültek bennem, habár még mindig nem tudom ki ez,és mit keresett ott. Lehet, hogy egy általam elképzelt fiú, aki olyan mint a férfi ideálom. Nem tudom. Mindenesetre, hátha találkozom vele újra.