What happened?..2.rész.

Köszönöm a 9 feliratkozót, továbbra is várom, az új olvasókat! KOMMIZZATOK, HOGY MILYEN LETT!:)


Egész napomat gondolkozással töltöttem el, és kérdések halmozódtak fel kis agyamban. Félre értés ne essék, nem az iskolán gondolkoztam, vagy a tanulni valón. Az most valahogy nem izgat, ami elég nagy baj így érettségi előtt. De hát tinédzser vagyok, a lázadó koromban. Minden órán az ablak mellé ültem, és csak bámultam kifelé, és gondolataim Liam-en cikáztak. Vajon mit csinálhat most?? Remélem találkozok vele ma is. Gondolat menetemet a csengő szakította félbe. Gyorsan felkaptam a fejem, megráztam majd az első között hagytam el a termet, majd az iskola kapuit. Leültem a lépcsőre, és térdemre könyököltem. Mondanom sem kell min gondolkoztam, mindenki tudja.Egy mély, ismerős hang szólalt fel.

-Danielle-huppant le mellém Harry.

-Szia-mosolyogtam, de nem néztem rá.

-Elmegyünk ma hozzánk?-vetette fel az ötletet.

-Nekem mindegy-válaszoltam egyszerűen, pedig meglepődtem. Alig voltam náluk.

-Min gondolkozol ennyire?-bökött oldalba.

Elmosolyodtam és megráztam a fejem. Valahogy gondolom mit gondolhat Harry erről az álom szellemes dologról. Talán nem kéne ennyire komolyan vennem, ez csak egy álom volt. Vállat rántottam majd felálltam régen elfoglalt helyemről. Kezemet nyújtottam Harrynek, kérve hogy menjünk el valahova, mindegy hova, csak menjünk. Beültünk hatalmas fekete Range Roverében, és gázt adott a kocsinak.

-Vennem kéne egy új kocsit-nevetett miközben sebességet váltott.

-Jó neked, hogy csak így szórod a pénzt-tettem egy csípős megjegyzést.

-Vegyek neked egyet?-gúnyolódott.

-Majd gyűjtök rá, nem anyucitól meg apucitól szerzek pénzt-nevettem.

Harry megszokta a megjegyzéseimet, és én is az övéit. Az én családom teljesen átlagos, anya a kis óvónői címével és apa az ügyvéd szerepével teljesen átlagosnak ír le minket. Míg Harryéknél ez más. Az apja még anno a One Direction egyik tagja volt, mára az öregebb lányok bálványa. Az anyukája egy egyszerű kis cégnél dolgozik, nem kis pénzért. Bizalmas titkokat a családról is csak én tudok, ezért megtisztelve érzem magam. Amikor megérkeztünk a házukhoz, a hatalmas vaskapu azonnal szétnyílt, még csak meg sem kellett állni, vagy lassítani. Rögtön betötyögtünk, és a hatalmas kert után egy ívet írtunk le, majd leparkoltunk. Olyan a házuk mint egy kastély. Komolyan. Ennyit tesz a pénz. Fellépcsőztünk, majd megálltunk az ajtó előtt. Az apukája hirtelen kirontott, így nem gondolván, de nekem jött,és egy kicsit meglökött.

-Oh bocsánat-szólalt fel, közben a telefonja a fülénél helyezkedett el.

-Semmi baj Mr.Styles-legyintettem.

Harry apukája, akit szintén Harrynek hívnak, habár őt inkább Haroldnak mondják, hogy ne keverjék fel a két férfi nevet. Milyen frappáns. Lerohant az apukája a lépcsőn, majd egy kis idő után felnézett, és fülétől elvette a telefont.

-Danielle, te itt?-mosolygott.

-Élet nagyságban-mosolyogtam.

-Örülök,hogy itt vagy-mutatta meg még mindig vonzó fogsorát. 

Nevetni kezdtünk, majd figyeltük ahogy beül a kocsiba, és elhajt. 

Beljebb mentünk a házba. Semmit nem változott. Talán annyit, hogy lecserélték a bőr garnitúrát. Az anyukája robogott le a lépcsőn, mögötte pedig kishúga Em.

-Danielle-ugrott a nyakamba ahogy meglátott.

-Szia Emmy. Csókolom Janet néni-köszöntem illedelmesen míg Emmet szorítottam magamhoz.

-Mondtam már hogy tegezz, nem vagyok még öreg-nevetett fel. Persze a szokásos "nem vagyok még öreg" szöveg. De középosztálybeli, mivel bőven túl van már a negyvenen.

-Elnézést-biccentettem a fejemmel, majd letettem a földre Harry húgát.
Apró mosoly húzódott a szájára, majd felvették a cipőjüket, és indulni készültek.
-Elmegyünk vásárolni. Hozzunk valamit?-kérdezte Janet.
-Nem köszi-rázta a fejét.
Amikor elmentek, Harryvel ketten maradtunk. Nevetve rám nézett majd, megszólalt.
-Nos..Nem vagy éhes vagy szomjas?-indult el a konyha felé.
-Narancs létek van?-indultam meg utána.
Hümmögött, majd kinyitotta a hűtőt. Tele volt mindenféle finomsággal, olyanokkal amikből akár csak kettőt eszel már hízol is. Általában nem is érdekel, de a vizsga előtt nem akarok meghízni. Leültem az egyik bár székre, és az ablakot kezdtem bámulni. Egy kis időre el felejtettem a fejemben lévő srác csilingelő hangját. Eszembe jutott.
-Föld hívja Daniellet-rázta meg előttem a kezét.
-Bocs, elkalandoztam.-ráztam meg a fejem, és vissza tértem a valóságba.
-Hát rendben. Na ha megittad, akkor kezdjük el a táncot.-szólalt meg, és megrázta mellkasát.
Belekortyoltam a poharamba, majd letettem az asztalra, és felálltam.
-Melyik táncot akarod?-kérdeztem.
-A..Tangot..Az nem igazán megy-mondta és hirtelen elfeledtem, hogy ilyet is kell táncolni.
-Micsoda Tango? Az is fel van adva?-ráncoltam össze a homlokom.
-Danielle, már vagy 3 hónapja ezeket gyakoroljuk.-nevetett és kezét a vállamra helyezte.
Értetlenül néztem Harryre, aki nyilván jót mulatott a hirtelen felejtésemen. Elment mellőlem, a hatalmas hifi tornyuk elé. Bekapcsolt egy zenét, melyre hivatalosan is a tangot táncolják, és egy rózsát húzott elő a szépen megrendezett vázából. Szájába kapta, és felém indult. Tettén csak jót nevettem.
-Nos a tango-hoz két ember kell-emelte a kezét, miközben próbálta formás ajkával a szavakat kiejteni.

***

Harry este haza fuvarozott, ez volt a nap csúcs pontja.
-Ne felejtsd el újra a táncot-mosolygott rám, miközben megállt a házunk előtt.
-Kössz a tanácsot-csuktam be az ajtót, majd figyeltem ahogyan elhajt.
Ránéztem karórámra; este fél7. Jól elszaladt az idő. Bementem a házba, apu TV-t nézett anyu meg a konyhában sürgött forgott. Le vettem a cipőm, majd felrohantam az emeletre. Ledobtam a táskámat az asztalom mellé, majd elővettem a könyveimet, és átnéztem a holnapi órákra ezt-azt. Nem a legjobb lenne most lerontani.
1 óra múlva apu kopogott be a szobámba.
-Kicsim gyere vacsorázni-mosolygott rám.-Mit nézegetsz?-jött beljebb.
-Csak átnézem a történelmet. Jó lenne ha holnap tudnék felelni belőle, legalább ezt feltornáznám a biztos ötösre-nevettem.
-De hát nem ötös vagy belőle?-ráncolta meg a homlokát.
-Elvileg. De tudod milyen vagyok. És most 4-es 5-ös között állok. Kell az az ötös-emeltem meg a hangom mint egy kis durcás kislány.
-Az én lányom-nyomott a homlokomra egy puszit majd elindult kifelé.
-Mindjárt megyek én is-szóltam utána.
Lebattyogtam a lépcsőn, majd elfoglaltam szokásos helyemet az asztalnál. Zöldséges hús volt a napi koszt. Még jó, hogy anyu egészségesen akar élni apu miatt. Kicsit meghízott az utóbbi időben, anyu pedig szeretné ha ledolgozná, így lényegében én is szenvedek.
-Dani, miért nem eszed meg a kelbimbót?-nézett rám anyu komoly tekintettel.
-Mert nem szeretem.-mosolyogtam.-Köszönöm a vacsorát. Ha megbocsátotok, felmegyek aludni, kezdek fáradt lenni.-mondtam mire a szüleim bólintottak.
Felmentem a lépcsőn, majd a szobámba. Becsuktam az ajtót, és a fürdőszobám felé vettem az irányt. Lomhán dobtam mai ruháimat a szennyesembe, majd beálltam a zuhany alá. Gyors zuhanyt vettem, talán siettem az egész esti mosakodás és fürdéssel. Miután megmostam a fogam, a tükörbe néztem, és hosszú göndör fürtjeimet leengedtem. Kimentem a fürdőszobából és beugrottam az ágyba. Behunytam a szemeim, és próbáltam gyorsan elaludni.
*Álomvilág*
-Szia Danielle-közelített meg egy fekete alak.
-Liam?-kérdeztem vissza, és amikor közelebb került hozzám biztos voltam benne, hogy ő Liam.
-Ha tudod, miért kérdezed?-nevetett.
-Tisztázzunk valamit. Te mindig benne leszel mostantól az álmaimba?-kérdeztem értetlenkedve.
-Csak ha gondolsz rám az nap-mosolyodott el-És ezek szerint ma gondoltál rám-nézett mélyen a szemembe.
Éreztem ahogy pír lassan kezd szétterülni az arcomon így elfordítottam a fejem, a hajó irányába amit tegnap fedeztem fel.
-Onnan jöttél igaz?-mutattam az ujjam a tenger felé.
-Igen.-bólintott.-Milyen napod volt?-kérdezősködött.
-Elfelejtettem hogy mit fogok táncolni az érettségin. Szerinted normális vagyok?-csaptam a fejemhez.
Elnevette magát, majd arrébb sétált. Követtem lépéseimmel, míg a sziklás kerten belüli kis padra ültünk le. Mellém ült, és könyökét a térdére támasztotta, majd nézett ki a fejéből. Nem tudom mi járhat a fejében. Csend volt. Kínos csend volt. Folyamatosan mondani akartam valamit, de egy hang a fejemben megakadályozta.
-Szeretsz táncolni?-tettem fel félve a kérdést.
-Igen..-nevetett.-De nem igazán ismerem azokat a lépéseket amik a mai világban vannak-folytatta.
Csend volt. Az a megszokott idegesítő csend. Féltem feltenni a kérdésemet, nem ismerem ezt a srácot. Vagy élő holtat. Bármi is ő, nem ismerem. Nem tudhatom mikor jön azzal, hogy "a kérdéseid miatt most meghalsz" dologgal.
-Liam-szólítottam meg.-Mikor haltál meg?-motyogtam, de megbántam hogy megszólaltam.
-Igazság szerint 1945-ben-nevetett. Miért nevet mindig mindenen. De az évszám letablózott.
-És, hogyan?
-Öngyilkos lettem-vett mély levegőt.
-Miért, mi történt?-kérdeztem, és kezét ökölbe szorította, a mosoly pedig lehervadt az arcáról.
Néhány másodpercnyi csönd után megszólalt.
-A szüleimet megölték. Én pedig az egészet láttam.-összeráncolta a homlokát, és a csábító mosoly már rég nem volt felfedezhető arcán-Az nap este, minden olyan tökéletes volt. A születésnapomat ünnepeltük. Anyu, apu, én, és a testvéreim. Aztán 10 óra fele abbahagytuk az ünneplést, akkor rontottak be a házunkba, anyám régi szeretője. Soha nem csalta meg apát, csak apa előtt volt egy kapcsolata, és a hapek nem bírta elviselni, anyám boldogságát. Ezért betörtek hozzánk, és halálra késelték őket. Minket nem bántottak, de olyat suttogtak, hogy 'látjuk még egymást'. Másnap elmentem otthonról, felkerestem a pasit, és megfenyegettem. Aztán fegyvert vettem, és megöltem őt,és a társait. Nem tudták meg, hogy én voltam, még csak nem is sejthették. Azután haza mentem, és a testvéreim tudták, hogy tettem valamit. A kezem véres volt. Faggatni kezdtek, aztán sírtak. Felváltva pánikoltak. Nem bírtam tovább azon az éjszaka megöltem magam.-mesélte el a sztoriját.
Köpni, nyelni nem tudtam. Zihálni kezdtem. Milyen szörnyű élete volt. Feladta az életét néhány idióta miatt, akik megölték a szüleit. Nem érdemelte meg ezt. Több jutott volna neki. Gondolataim csak úgy cikáztak. Felnéztem Liamre, akinek néhány könnycsepp tűnt fel a szemében. Közelebb ültem hozzá,és arcon csókoltam. Liam rám nézett.
-Ne sírj. Én itt vagyok. És leszek is-suttogtam miközben megszorítottam a kezét.
-Danielle, élő ember vagy, aki csak álmodik-motyogta.
Válasz adásra már került sor. Felébredtem.
*Újra a valóságban*
Hirtelen pattantak ki a szemeim. Szitkozódtam egy sort, amiért nem tudtam válaszolni neki. Átkozott légy hülye óra. Megdörzsöltem a szemem, majd idegesen kászálódtam ki az ágyból. Gyorsan megmosakodtam, egy kisebb frissülés kedvéért, majd felöltöztem. Egy fekete bő pólót vettem fel, egy cső gatyával. Telefonom a hátsó zsebembe helyeztem, és leültem az ágyra. Pár perc után, felkaptam a táskámat, majd lementem az emeletre.
-Jó reggelt édesem-köszönt apu.-Hogy aludtál?
-Hogy őszinte legyek? Jól..Aztán szarul-morgolódtam.
-Danielle, ne mondj ilyen szavakat. Nem így neveltünk-figyelmeztetett anyu.
Megforgattam a szemem, majd egy váll rántással elintéztem a dolgot.
-Megyek. Sziasztok-köszöntem el.
Az iskolába egyedül indultam el. Már nem kellett azon aggódnom, hogy Liammel találkozok-e ma este, hiszen, megmondta. Csak rá kell gondolnom. Elég egyszer, és már ott lesz este. De én egész nap rajta agyalok. Nem kéne, de annyira csábító, ahogy fehér fogsorát mutatja egy csábos mosolyban, vagy ahogy a szemembe néz, szikrázó barna szemei lenyűgöznek. Nem tudok neki ellenállni.

Az Álom szellem...1.rész.

 Este 8 órakor értem haza a tánc óráról. Fáradt voltam. Az utóbbi próbák megterhelőek, a tánc vizsga miatt. Kemény szokott lenni, de élvezem. Addig is azt csinálhatom amit szeretek. Felmentem a szobámba, ledobtam a táskámat az ágy mellé, és a fürdőbe vettem az irányt. Lomhán dobtam izzadt ruháimat a földre, hajam kiengedtem, ami lassan terült szét vállamon.Beálltam a zuhanyzóba, és megindítottam a csapot. Elsőnek hideg, majd egyre melegebb víz folyt belőle. 3 percen át tusolhattam, majd kiszálltam és felvettem tiszta pizsamám, amit anyu az nap mosott ki. Fogat mostam, és elindultam az ágyam felé. Ölembe vettem a laptopomat, és le csekkoltam az eseményeket. Semmi új nincs ezen a Facebook-on sem, se a Twitter-en. Mindkettő kezd unalmas lenni. Félre tettem a gépemet, és álomra hajtottam a fejemet.

*Álom világ*
Újra itt vagyok. Megint ugyanaz a látvány van itt, mint ami a délutáni alvásomkor. És az az alak szintén közeledik. Félek tőle, most sötétebb alakban van. Kicsit ijesztő, ahogy egyre hangosabban hallom cipője hangját, ahogy a földre teszi lábát a síri csöndben. Rémisztő, de ez tetszik. Imádok félni mindentől. Vagy fél méterre állt meg tőlem, így nem csodálhattam gyönyörű barna szemeit.
-Szia szépség-köszönt rám.
-Mit keresel megint itt?-kérdeztem.
-Ahogy elmondtam már,. Te álmodsz velem, nem az én gondom.-gúnyolódott.
-De mégis hogyan? Soha nem láttalak még, és olyan embert sem ismertem sohasem, hogy Liam-magyaráztam.
-Hát..Itt vagyok-nevetett.
Nem válaszoltam. Csend volt. Csak a friss szellő hangját lehetett hallani. Csípőmre helyeztem a kezeim, és a kavicsokat kezdtem el rugdosni.
-És akkor, akárhányszor lefekszek aludni, te itt leszel,és veled fogok álmodni?-kérdeztem értelmetlenül.
-Ezt csak te tudhatod..-fordult el.
-Hány éves vagy?-mertem megkérdezni.
-Ez kicsit bizalmas nem?-kérdezett vissza.
Szemeim megforgattam majd válaszolni kezdtem.
-Ez az én álmom, legalább hadd tudjam már, hogy hány éves vagy.
-20-kuncogott.
-Imádsz nevetni, ugye?-mosolyogtam.
-Inkább, mint hogy szomorú legyek-vágott vissza.
-Végre egy olyan ember aki normálisan látja a világot..-mondtam majd elültem a kertben lévő kis padra és Liamen láttam ahogy oldalra és felfelé néz.-Valami baj van?-kérdeztem.
-Nem nincs..Csak nem voltál pontos..A fogalmazásodban.-ült le mellém.
-Mármint miben?-kérdeztem.
-Nem érdekes..Látod ott azt a hajót?-mutatott a távolba ahol vízesés található.
-Mi van vele? Az csak egy hajó.-mondtam.
-Nem egészen. Azon a hajón olyan emberek vannak, akik már nem élnek. Csak te ismerheted őket-magyarázta.
-Mi? Hogy már nem élnek? De azt hogyan?-értetlenkedtem, és ez neki is feltűnt.
-Azok az emberek, akiket elvesztettél, és hiányoznak neked, mind egy hajón vannak, hogy átszeljék a tengert. Olyanok is élnek rajta akikre te nem emlékszel, pedig találkoztál velük-halkult el.
Nem tudtam válaszolni. Reflex szerűen álltam fel, és indultam el a hajó irányába. Reményekkel indultam el, hátha találkozom azokkal akiket annyira szerettem és még mindig hiányoznak. Hallottam ahogy Liam is felállt, és követni kezdett. A hajót néztem, ami egyre távolodott, minél közelebb kerültem hozzá. Hirtelen megálltam.Hátra fordultam, és Liamet láttam aki az orra alatt mosolygott.
-Miért távolodik?-kérdeztem hangosan.
-Csak azok mehetnek fel a hajóra, akik már nem élnek. Te viszont élsz. Így neked tilos a bemenet-mondta.
-Te felmehetsz?-kérdeztem meg félve.
-Fel-halkult el.
Szemeim kikerekedtek, szavai hallatán. Szóval Liam egy halott ember.
-De nem egészen vagyok halott.-mondta.
-Mi vagy te akkor?-kérdeztem.
-Álom szellem.
-Álom mi?
-Álom szellem. Azoknak az emberek álmában jelenek meg, akik nem számítanak arra, hogy valami jó fog velük történni, a való életben. Ez úgymond egy hivatás. Nem hisznek benne az emberek, ahogy a Cupidókban, Angyalokban sem. Pedig mind létezik.
-Szóval szerinted én nem számítok arra, hogy valami jó fog velem történni?-akadtam meg ennél a mondatnál.
-Nem. Nálad más a helyzet. Te és bennem a közös a tánc. Ezért vagyok itt.-avatott be.
-Szóval táncos féleség vagy..-gondolkoztam el.
Felemeltem a fejem, de nem láttam álom szellememet. Eltűnt, mintha elnyelte volna a föld. Érdekes. Körül néztem, de semmit nem láttam, csak a hajót ahogy elment, és egy motorost aki éppen felém közeledik, és egyre gyorsabban.
-DANIELLE, DANIELLE-hallotam a kiabálást, és ahogy a motor fél centire volt tőlem fel keltem.

*Újra a valóságban*
-Dani, Danielle-rázott anyu.-Kelj fel kicsim. Fél 8 van-mondogatta.
Nyöszörögtem, majd pár perc múlva kimásztam az ágyból. Kényelmes öltözéket vettem fel, majd kimentem megmosakodni. Telefonom zúgása, miatt kirohantam a fürdőből, és néztem előlapját. Harry neve villant fel.
-10 perc és ott vagyok. Harry xx-küldött egy sms-t. Igyekeznem kell. Gyorsan bepakoltam a táskámba, majd reggelizni. Kirohantam a konyhába, ahol anyu és apu az asztalnál ült. Anya kuncogott, ahogy látta azt se tudom hol áll a fejem. Apa a napi újságot olvasta, eléggé elvont ember. Nem beszélek vele sokat. Régen sokat beszéltünk, de azóta "nagy" ember lett. Nem tudom anyu hogy bírja mellette. Elvettem a pultról az ebédem, táskába tettem, és elköszöntem a szüleimtől. Harry már kint állt fekete kocsijával. Beszálltam és elindultunk az iskolában.
-Hogy aludtál?-kérdezte a szokásosat.
-Érdekeset álmodtam..Te?-kérdeztem vissza.
-Gyorsan. Mit álmodtál?-érdeklődött.
-Álom szellem volt benne. Liamnek hívják, és azért volt az álmomban mert közös a hobbink. De ő már nem él, vagyis..ez bonyolult.Azt hiszem-halkultam el.
Harry nevetett kis mesésem.
-Akkor te is baromságot álmodtál-szólt hozzám.
-Ki még?-kérdeztem.
-A húgom. Em. Manókkal álmodott akik elrabolták. Én vigasztaltam meg, és elaludt velem-mosolygott.
-Régen láttam már.-sóhajtottam.
-A jövő héten lesz 4 éves. Gyere el a bulijára. Én csinálom-nevetett.
-Oh hát akkor mindenféleképpen.-nevettem.
Harry behajtott a sulihoz, leparkolt és elkezdődött egy újabb nap..

Prológus

 Sziasztok. A nevem Danielle Claire Peazer. 19 éves vagyok. A gimnáziumot ebben az évben fejezem be. Az utolsó év mindig megterhelő. Tánc iskolába járok így az érettségi mellet, tánc vizsgát is kell letenni. Tango, balett,hip-hop stílusú táncokból kell vizsgáznunk. Nekem a balett a kedvencem. Talán mert könnyedén mozgok, és kecsesen.

 Fél év közepe van. Legjobb barátom Harry, ma értem jön, és vele megyek suliba. Vele mindent megtudok beszélni. Barátnője van, de soha nem mutatta még be. Talán azért is mert egy igazi kaszanova.  Mindig van valakije, ami nem is baj inkább most élje ki magát és később alapítson családot mint most. Nekem volt már barátom, de most inkább a vizsgákra és a tanulásra, na meg a táncra koncentrálok. Már fel vagyok öltözve, már csak várok. Hajam lófarokba kötöttem és ahogy meghallottam telefonom csöngését, elindultam kifelé az ajtón. Harry autója állt kint, egy fekete range rover. Imádom a kocsiját. Persze ő Harry Styles, apja valami híres fiú bandában szerepelt még anno. Harry anyukája elmondása szerint, olyan mint az ő apja csak fiatalban. Ugyanez a csajozási mánia. Próbáltam megállítani ebben, de talán lehetetlen. Az iskolában Harry az egyik legjobb fiú táncos. Nagyon ügyesen táncol, és erős ami nem árthat. Izmai akármikor táncol megfeszülnek és a lehető legszebb látványt nyújtja. Sokan mondják, hogy járjak vele, de nekem nem jön be Harry. Legjobb barátok. Ő is arra az egyetemre készül ahova én. Így maradhatunk tovább barátok. Azt hiszem. 

Bezártam az ajtót, és beültem Harry hatalmas kocsijába.

-Szia Dan, hogy aludtál?-kérdezett.

-Egészen jól..És te?-kérdeztem vissza udvariasan.

-Nem rosszul-mondta és elindultunk a kocsival.

Hamar az iskolába értünk, Harry gyorsaságának köszönhetően. Leparkoltunk az egyik parkolóba, és bementünk a suliba. Első óra testnevelés volt, ami nem árt egy táncos iskolában. A tesi tanárunk nagyon kemény. Mr. Wilson az iskola legerősebb tanárja. A hatalmas udvaron 10 kör futással kezdünk mindig. Elég kemény, viszont nagyon rendes. Az osztály készen állt. Indultunk kifelé aza udvarra, amikor hirtelen belém állt a fájdalom. Pontosabban a fejemre. Le kellett ülnöm a padra, és hirtelen egy kép, jelent meg. Egy fiú fogott karjai között és véres volt alkarom. Mégis mi lehetett ez?
-Danielle, figyelj már-rázott Harry és ideges volt.
Felnéztem, de a kép és a fájdalom továbbra is a fejemben maradt.
-Mr. Wilson, Danielle nem jól van-üvöltött az egyik lány a testnevelés tanárnak, aki dühösen ballagott felénk.
-No mi bajod?-kérdezett.
Nem bírtam válaszolni, majdnem szét hasadt a fejem. Fájdalmas dolog, amikor ilyen történik.  Többször is megrázta a tanár a vállamat, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Helyette könnyes lett a szemem. Nem tudok beszélni, hangom elvileg még van.Bevittek az orvosi szobába, és ott töltöttem el első órámat. Megúsztam a reggeli testnevelés órát. Kiengedtek, így a második órára már be kell mennem. Kimentem az ajtó elé, és Harry jött oda szélsebesen.
-Hé mi történt? Jól vagy-kérdezgetett.
-Fáj-simogattam a fejemet.
-Mitől fájdult meg? Elég rosszul néztél ki..-mondta, mire vállat vontam, és a földet kezdtem nézni.-Dan, kérlek avass be.-könyörgött.
Nem válaszoltam. Nem ment. Talán elmondtam volna neki, ha nem csöngetnek be. Felálltam, és elindultam a biológia terembe, szerencsére még előbb bementem mint a tanárom.

***

Gyorsan próbáltam elhagyni az iskolát, mivel később még tánc órám lesz, és kihasználom azt a 2 óra hosszát a tanulásra addig. Gyorsan felszálltam a buszra még mielőtt Harry megtalált volna, és faggatózni kezdene. Haza mentem, és felrohantam a szobámba. Lefeküdtem az ágyra, és elővettem a felszerelésemet. Történelmet kezdtem el tanulni, de nem kellett sok, hogy bealudjak.
~Álom világban~
Nem tudom hol vagyok.. Egy zöld gyep, melynek illata mint a frissen levágott fű, kék ég, mint az óceán . A fűn egy háromszög alakú kis kert van. A közepén egy pad van, kavicsokkal körbe véve. Leültem rá, és mélyen beleszívtam a levegőbe. A távolba egy fiút láttam meg közeledni. Homályosan látok, de ahogy közeledik egyre élesebb kinézete. Magas termet, vékony alkat, félig kopasz haj, gyönyörű arc. Nem ismerem. Soha nem láttam még azelőtt. Hirtelen már teljes életnagyságban állt előttem. Szemei barnák, és valami gyönyörűségesek.
-Ki vagy?-kérdeztem halkan, remélve választ kapok.
-Liam.-kuncogott.
-Miért vagy itt?-kérdeztem.-Ismerlek?-tettem fel a kérdéseket.
-Talán nem szabad a fejedben lennem? Te álmodsz velem, ez csak is a te hibád.-nevetett hangosan-Ismerhetsz.-mondta.
Nem értettem. Mégis ha nem láttam még soha életemben, nem is hallottam róla, ilyen névről nem is tudtam, hogy létezik, akkor miért van itt?? Talán ha megkérdezném elmondaná.
-Miért vagy az álmomban, ha azt sem tudom ki vagy? Kérlek áruld el.-kérleltem.
-Táncos féleség vagy?-terelte kérdésemre a választ.
-Hé válaszolj-böktem oldalba.-Egyébként igen. De most te válaszolj.
-Én csak..-kezdte el, de valaki megrázott, és felébredtem.
~Újra a valóságban~
-Mi van már?-nyitottam ki a szemem.
-Azt hittem valami bajod van. Annyira mélyen aludtál..Anyukád megijedt, és felküldött-nézett a szemembe Harry aggódó tekintettel.
-Semmi bajom, csak aludtam. Olyat is kell néha nem?-flegmáztam.
-Sajnálom, én csak..-ismerős ez a mondat, az a Liam is pont így kezdte a mondatot.
-Oké mindegy nem érdekel. Hány óra van?-kérdeztem.
-Fél4, gondoltam mehetnénk együtt a táncra.-mosolygott, és segített felállni.
Elindultunk kifelé a nappaliba, anyunak szóltam, hogy megyek órára, és kimentünk a kocsihoz. Beindult a kocsi, és már ki is fordultunk a felhajtóról. Egész úton ezen az álmos dolgon gondolkoztam. Miért beszéltem vele? Ki ez? A kérdések csak úgy felmerültek bennem, habár még mindig nem tudom ki ez,és mit keresett ott. Lehet, hogy egy általam elképzelt fiú, aki olyan mint a férfi ideálom. Nem tudom. Mindenesetre, hátha találkozom vele újra.