What happened?..2.rész.

Köszönöm a 9 feliratkozót, továbbra is várom, az új olvasókat! KOMMIZZATOK, HOGY MILYEN LETT!:)


Egész napomat gondolkozással töltöttem el, és kérdések halmozódtak fel kis agyamban. Félre értés ne essék, nem az iskolán gondolkoztam, vagy a tanulni valón. Az most valahogy nem izgat, ami elég nagy baj így érettségi előtt. De hát tinédzser vagyok, a lázadó koromban. Minden órán az ablak mellé ültem, és csak bámultam kifelé, és gondolataim Liam-en cikáztak. Vajon mit csinálhat most?? Remélem találkozok vele ma is. Gondolat menetemet a csengő szakította félbe. Gyorsan felkaptam a fejem, megráztam majd az első között hagytam el a termet, majd az iskola kapuit. Leültem a lépcsőre, és térdemre könyököltem. Mondanom sem kell min gondolkoztam, mindenki tudja.Egy mély, ismerős hang szólalt fel.

-Danielle-huppant le mellém Harry.

-Szia-mosolyogtam, de nem néztem rá.

-Elmegyünk ma hozzánk?-vetette fel az ötletet.

-Nekem mindegy-válaszoltam egyszerűen, pedig meglepődtem. Alig voltam náluk.

-Min gondolkozol ennyire?-bökött oldalba.

Elmosolyodtam és megráztam a fejem. Valahogy gondolom mit gondolhat Harry erről az álom szellemes dologról. Talán nem kéne ennyire komolyan vennem, ez csak egy álom volt. Vállat rántottam majd felálltam régen elfoglalt helyemről. Kezemet nyújtottam Harrynek, kérve hogy menjünk el valahova, mindegy hova, csak menjünk. Beültünk hatalmas fekete Range Roverében, és gázt adott a kocsinak.

-Vennem kéne egy új kocsit-nevetett miközben sebességet váltott.

-Jó neked, hogy csak így szórod a pénzt-tettem egy csípős megjegyzést.

-Vegyek neked egyet?-gúnyolódott.

-Majd gyűjtök rá, nem anyucitól meg apucitól szerzek pénzt-nevettem.

Harry megszokta a megjegyzéseimet, és én is az övéit. Az én családom teljesen átlagos, anya a kis óvónői címével és apa az ügyvéd szerepével teljesen átlagosnak ír le minket. Míg Harryéknél ez más. Az apja még anno a One Direction egyik tagja volt, mára az öregebb lányok bálványa. Az anyukája egy egyszerű kis cégnél dolgozik, nem kis pénzért. Bizalmas titkokat a családról is csak én tudok, ezért megtisztelve érzem magam. Amikor megérkeztünk a házukhoz, a hatalmas vaskapu azonnal szétnyílt, még csak meg sem kellett állni, vagy lassítani. Rögtön betötyögtünk, és a hatalmas kert után egy ívet írtunk le, majd leparkoltunk. Olyan a házuk mint egy kastély. Komolyan. Ennyit tesz a pénz. Fellépcsőztünk, majd megálltunk az ajtó előtt. Az apukája hirtelen kirontott, így nem gondolván, de nekem jött,és egy kicsit meglökött.

-Oh bocsánat-szólalt fel, közben a telefonja a fülénél helyezkedett el.

-Semmi baj Mr.Styles-legyintettem.

Harry apukája, akit szintén Harrynek hívnak, habár őt inkább Haroldnak mondják, hogy ne keverjék fel a két férfi nevet. Milyen frappáns. Lerohant az apukája a lépcsőn, majd egy kis idő után felnézett, és fülétől elvette a telefont.

-Danielle, te itt?-mosolygott.

-Élet nagyságban-mosolyogtam.

-Örülök,hogy itt vagy-mutatta meg még mindig vonzó fogsorát. 

Nevetni kezdtünk, majd figyeltük ahogy beül a kocsiba, és elhajt. 

Beljebb mentünk a házba. Semmit nem változott. Talán annyit, hogy lecserélték a bőr garnitúrát. Az anyukája robogott le a lépcsőn, mögötte pedig kishúga Em.

-Danielle-ugrott a nyakamba ahogy meglátott.

-Szia Emmy. Csókolom Janet néni-köszöntem illedelmesen míg Emmet szorítottam magamhoz.

-Mondtam már hogy tegezz, nem vagyok még öreg-nevetett fel. Persze a szokásos "nem vagyok még öreg" szöveg. De középosztálybeli, mivel bőven túl van már a negyvenen.

-Elnézést-biccentettem a fejemmel, majd letettem a földre Harry húgát.
Apró mosoly húzódott a szájára, majd felvették a cipőjüket, és indulni készültek.
-Elmegyünk vásárolni. Hozzunk valamit?-kérdezte Janet.
-Nem köszi-rázta a fejét.
Amikor elmentek, Harryvel ketten maradtunk. Nevetve rám nézett majd, megszólalt.
-Nos..Nem vagy éhes vagy szomjas?-indult el a konyha felé.
-Narancs létek van?-indultam meg utána.
Hümmögött, majd kinyitotta a hűtőt. Tele volt mindenféle finomsággal, olyanokkal amikből akár csak kettőt eszel már hízol is. Általában nem is érdekel, de a vizsga előtt nem akarok meghízni. Leültem az egyik bár székre, és az ablakot kezdtem bámulni. Egy kis időre el felejtettem a fejemben lévő srác csilingelő hangját. Eszembe jutott.
-Föld hívja Daniellet-rázta meg előttem a kezét.
-Bocs, elkalandoztam.-ráztam meg a fejem, és vissza tértem a valóságba.
-Hát rendben. Na ha megittad, akkor kezdjük el a táncot.-szólalt meg, és megrázta mellkasát.
Belekortyoltam a poharamba, majd letettem az asztalra, és felálltam.
-Melyik táncot akarod?-kérdeztem.
-A..Tangot..Az nem igazán megy-mondta és hirtelen elfeledtem, hogy ilyet is kell táncolni.
-Micsoda Tango? Az is fel van adva?-ráncoltam össze a homlokom.
-Danielle, már vagy 3 hónapja ezeket gyakoroljuk.-nevetett és kezét a vállamra helyezte.
Értetlenül néztem Harryre, aki nyilván jót mulatott a hirtelen felejtésemen. Elment mellőlem, a hatalmas hifi tornyuk elé. Bekapcsolt egy zenét, melyre hivatalosan is a tangot táncolják, és egy rózsát húzott elő a szépen megrendezett vázából. Szájába kapta, és felém indult. Tettén csak jót nevettem.
-Nos a tango-hoz két ember kell-emelte a kezét, miközben próbálta formás ajkával a szavakat kiejteni.

***

Harry este haza fuvarozott, ez volt a nap csúcs pontja.
-Ne felejtsd el újra a táncot-mosolygott rám, miközben megállt a házunk előtt.
-Kössz a tanácsot-csuktam be az ajtót, majd figyeltem ahogyan elhajt.
Ránéztem karórámra; este fél7. Jól elszaladt az idő. Bementem a házba, apu TV-t nézett anyu meg a konyhában sürgött forgott. Le vettem a cipőm, majd felrohantam az emeletre. Ledobtam a táskámat az asztalom mellé, majd elővettem a könyveimet, és átnéztem a holnapi órákra ezt-azt. Nem a legjobb lenne most lerontani.
1 óra múlva apu kopogott be a szobámba.
-Kicsim gyere vacsorázni-mosolygott rám.-Mit nézegetsz?-jött beljebb.
-Csak átnézem a történelmet. Jó lenne ha holnap tudnék felelni belőle, legalább ezt feltornáznám a biztos ötösre-nevettem.
-De hát nem ötös vagy belőle?-ráncolta meg a homlokát.
-Elvileg. De tudod milyen vagyok. És most 4-es 5-ös között állok. Kell az az ötös-emeltem meg a hangom mint egy kis durcás kislány.
-Az én lányom-nyomott a homlokomra egy puszit majd elindult kifelé.
-Mindjárt megyek én is-szóltam utána.
Lebattyogtam a lépcsőn, majd elfoglaltam szokásos helyemet az asztalnál. Zöldséges hús volt a napi koszt. Még jó, hogy anyu egészségesen akar élni apu miatt. Kicsit meghízott az utóbbi időben, anyu pedig szeretné ha ledolgozná, így lényegében én is szenvedek.
-Dani, miért nem eszed meg a kelbimbót?-nézett rám anyu komoly tekintettel.
-Mert nem szeretem.-mosolyogtam.-Köszönöm a vacsorát. Ha megbocsátotok, felmegyek aludni, kezdek fáradt lenni.-mondtam mire a szüleim bólintottak.
Felmentem a lépcsőn, majd a szobámba. Becsuktam az ajtót, és a fürdőszobám felé vettem az irányt. Lomhán dobtam mai ruháimat a szennyesembe, majd beálltam a zuhany alá. Gyors zuhanyt vettem, talán siettem az egész esti mosakodás és fürdéssel. Miután megmostam a fogam, a tükörbe néztem, és hosszú göndör fürtjeimet leengedtem. Kimentem a fürdőszobából és beugrottam az ágyba. Behunytam a szemeim, és próbáltam gyorsan elaludni.
*Álomvilág*
-Szia Danielle-közelített meg egy fekete alak.
-Liam?-kérdeztem vissza, és amikor közelebb került hozzám biztos voltam benne, hogy ő Liam.
-Ha tudod, miért kérdezed?-nevetett.
-Tisztázzunk valamit. Te mindig benne leszel mostantól az álmaimba?-kérdeztem értetlenkedve.
-Csak ha gondolsz rám az nap-mosolyodott el-És ezek szerint ma gondoltál rám-nézett mélyen a szemembe.
Éreztem ahogy pír lassan kezd szétterülni az arcomon így elfordítottam a fejem, a hajó irányába amit tegnap fedeztem fel.
-Onnan jöttél igaz?-mutattam az ujjam a tenger felé.
-Igen.-bólintott.-Milyen napod volt?-kérdezősködött.
-Elfelejtettem hogy mit fogok táncolni az érettségin. Szerinted normális vagyok?-csaptam a fejemhez.
Elnevette magát, majd arrébb sétált. Követtem lépéseimmel, míg a sziklás kerten belüli kis padra ültünk le. Mellém ült, és könyökét a térdére támasztotta, majd nézett ki a fejéből. Nem tudom mi járhat a fejében. Csend volt. Kínos csend volt. Folyamatosan mondani akartam valamit, de egy hang a fejemben megakadályozta.
-Szeretsz táncolni?-tettem fel félve a kérdést.
-Igen..-nevetett.-De nem igazán ismerem azokat a lépéseket amik a mai világban vannak-folytatta.
Csend volt. Az a megszokott idegesítő csend. Féltem feltenni a kérdésemet, nem ismerem ezt a srácot. Vagy élő holtat. Bármi is ő, nem ismerem. Nem tudhatom mikor jön azzal, hogy "a kérdéseid miatt most meghalsz" dologgal.
-Liam-szólítottam meg.-Mikor haltál meg?-motyogtam, de megbántam hogy megszólaltam.
-Igazság szerint 1945-ben-nevetett. Miért nevet mindig mindenen. De az évszám letablózott.
-És, hogyan?
-Öngyilkos lettem-vett mély levegőt.
-Miért, mi történt?-kérdeztem, és kezét ökölbe szorította, a mosoly pedig lehervadt az arcáról.
Néhány másodpercnyi csönd után megszólalt.
-A szüleimet megölték. Én pedig az egészet láttam.-összeráncolta a homlokát, és a csábító mosoly már rég nem volt felfedezhető arcán-Az nap este, minden olyan tökéletes volt. A születésnapomat ünnepeltük. Anyu, apu, én, és a testvéreim. Aztán 10 óra fele abbahagytuk az ünneplést, akkor rontottak be a házunkba, anyám régi szeretője. Soha nem csalta meg apát, csak apa előtt volt egy kapcsolata, és a hapek nem bírta elviselni, anyám boldogságát. Ezért betörtek hozzánk, és halálra késelték őket. Minket nem bántottak, de olyat suttogtak, hogy 'látjuk még egymást'. Másnap elmentem otthonról, felkerestem a pasit, és megfenyegettem. Aztán fegyvert vettem, és megöltem őt,és a társait. Nem tudták meg, hogy én voltam, még csak nem is sejthették. Azután haza mentem, és a testvéreim tudták, hogy tettem valamit. A kezem véres volt. Faggatni kezdtek, aztán sírtak. Felváltva pánikoltak. Nem bírtam tovább azon az éjszaka megöltem magam.-mesélte el a sztoriját.
Köpni, nyelni nem tudtam. Zihálni kezdtem. Milyen szörnyű élete volt. Feladta az életét néhány idióta miatt, akik megölték a szüleit. Nem érdemelte meg ezt. Több jutott volna neki. Gondolataim csak úgy cikáztak. Felnéztem Liamre, akinek néhány könnycsepp tűnt fel a szemében. Közelebb ültem hozzá,és arcon csókoltam. Liam rám nézett.
-Ne sírj. Én itt vagyok. És leszek is-suttogtam miközben megszorítottam a kezét.
-Danielle, élő ember vagy, aki csak álmodik-motyogta.
Válasz adásra már került sor. Felébredtem.
*Újra a valóságban*
Hirtelen pattantak ki a szemeim. Szitkozódtam egy sort, amiért nem tudtam válaszolni neki. Átkozott légy hülye óra. Megdörzsöltem a szemem, majd idegesen kászálódtam ki az ágyból. Gyorsan megmosakodtam, egy kisebb frissülés kedvéért, majd felöltöztem. Egy fekete bő pólót vettem fel, egy cső gatyával. Telefonom a hátsó zsebembe helyeztem, és leültem az ágyra. Pár perc után, felkaptam a táskámat, majd lementem az emeletre.
-Jó reggelt édesem-köszönt apu.-Hogy aludtál?
-Hogy őszinte legyek? Jól..Aztán szarul-morgolódtam.
-Danielle, ne mondj ilyen szavakat. Nem így neveltünk-figyelmeztetett anyu.
Megforgattam a szemem, majd egy váll rántással elintéztem a dolgot.
-Megyek. Sziasztok-köszöntem el.
Az iskolába egyedül indultam el. Már nem kellett azon aggódnom, hogy Liammel találkozok-e ma este, hiszen, megmondta. Csak rá kell gondolnom. Elég egyszer, és már ott lesz este. De én egész nap rajta agyalok. Nem kéne, de annyira csábító, ahogy fehér fogsorát mutatja egy csábos mosolyban, vagy ahogy a szemembe néz, szikrázó barna szemei lenyűgöznek. Nem tudok neki ellenállni.